Day: augusztus 10

Azonnali pilótacsere a Forma-1-ben

Hetek óta téma, hogy az indonéz pilóta össze tud-e kalapozni annyi pénzt, hogy az autóban maradhasson a szezon végéig, szerdára azonban megérkezett a válasz: a Belga Nagydíjtól új csapattársat kap Pascal Wehrlein.

Haryanto tehát 12 versenyt kapott a csapattól, és ami azt illeti, nem is vallott szégyent. Noha előzetesen sokan lesajnálták, az időmérős csatát mindössze 7-5-re veszítette el az erős mercis hátszéllel támogatott Wehrlein ellen.

Haryanto pénze valójában már arra sem lett volna elég, hogy a Német Nagydíjon rajthoz álljon, a Manor közleménye szerint azonban a csapat az utolsó pillanatig próbált segíteni a szponzorvadászatban, ezért kaphatott még egy versenyt az indonéz pilóta.

A Manor a hivatalos közleményben annyit ír, hogy “hamarosan bejelenti” Wehrlein új csapattársát, a nemzetközi sajtó azonban biztosra veszi, hogy a Renault tesztpilótája, Esteban Ocon ül a másik Manorba a Belga Nagydíjtól.

A 19 éves francia tehetség már több szabadedzésen indult az idén, sőt a silverstone-i teszten a Mercedesszel vett részt. Ocon várhatóan a maradék kilenc futam mindegyikén lehetőséget kap.

Haryanto tartalékosként maradhat a Manornál.

Forrás: Vezess.hu Azonnali pilótacsere a Forma-1-ben

Centírozó gép U-520

Centírozó, kerékkiegyensúlyozó gép, automata, 3 alu programmal.

Ez a centírozó gép csak kinézetben tér el az U-120-as géptől. Ez is félautomata, tolómérő használatával a gép automatikusan a kerék átmérőt és a felni és gép közti távolságot fogja bevinni. A kerék szélességet ebben az esetben is manuális mérés után kézzel kell megadni. A tolómérő segítségével ez a gép is alkalmas a speciális alufelni centírozására, az alu s programra. Ez a funkció úgy működik, hogy amikor alu kereket akarok centírozni, akkor a felrakás után a tolómérőt kihúzom a belső oldali súly helyéhez, de miután rögzítette az adatot akkor tovább húzom a tolómérőt a külső oldali súly helyéig is és ekkor a gép átáll a programra és rögzíti a másik méretet is. Mérés után pedig a tolómérővel tudom a súlyokat a pontos helyükre rakni. Természetesen még tartalmaz három alu programot, egy acél programot meg egy statikust (vékony, és motorkerekekhez) is. Ezen kívül még van benne egy rejtett súly felhelyező program is. Ez a funkció az elején hasonlít az alu programhoz csak a végén egy gombkombináció lenyomása után és a felnin található küllők száma megadása után ki tudja számolni, hogy a különböző küllők mögé hány gramm súlyt kell ragasztani, ezt a gép 3-12 küllős kerekeknél tudja alkalmazni. Itt is vannak rendelhető extrák, motorkerékpár adapter, a nagy centír kúpszett a mikrobuszokhoz, a 4 furatos adapter az olasz, és az univerzális kerékperem a francia típusokhoz.

Személygépkocsi és mikrobusz kerekekhez.
Motorkerékpárhoz is alkalmazható rendelhető adapterrel.
Automatikus adatbevitel (távolság, átmérő).
LED kijelző
Önkalibrálás
3 alufelni program
Rejtett súly felhelyezés
1 acélfelni program
1 statikus program
Fixáló pedál
Magyar, angol nyelvű használati utasítás
CE tanúsítvánnyal

-Alaptartozékok:
Kerékszélesség-mérő
Gyors rögzítő anya
Műanyag kupak, gumigyűrűvel
Centírozósúly fogó
Biztonsági kerékvédő burkolat (műanyag)
100 grammos súly (önkalibráláshoz)
4 db centírozó kúp

Furat átmérő: 36 mm

1 év garancia.
Garancián túli szervizelés, alkatrészellátás raktárról.
Szükség esetén cseregép biztosítása a javítás idejére.

-Technikai adatok:
Max. keréksúly: 65kg
Motor teljesítménye: 0.2kW
Áramforrás: 220V
Kiegyensúlyozás pontossága ±1g
Forgási sebesség: 220 ford/perc
Felni átmérője: 10″-24″
Felni szélesség: 1.5″-20″
Kiegyensúlyozás ideje: 8 másodperc
Zajszint <70dB
Csomagolási méret: 960x760x1160mm

-Rendelhetők:
Nagy centírkúp szett
Motorkerékpár adapter
4-furatos adapter
Univerzális kerékperem (francia tokmány)

Szállítási súly: 119 kg

 

Tovább a szerszám webshopba, a termékhez…
Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , ,

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , , ,

The post Centírozó gép U-520 appeared first on Szerszám üzlet és webshop.

Forrás: Szerszámbolt.com Centírozó gép U-520

Villanyszerelés alapfokon, házi szerelés

Alapszinten érteni kell a villanyszereléshez, mert egy izzócseréhez nem lehet villanyszerelőt hívni. A legfontosabb alapismeretekkel természetesen tisztában kell lennünk ahhoz, hogy valóban veszélytelenül végezhessük el a kisebb beavatkozásokat. Tudnunk kell mindenek előtt a saját tudásunk korlátait, amit viszont lehet fejleszteni. Tudjuk például azt, hogy bármilyen elektromos készülékhez csak akkor nyúlhatunk hozzá, ha meggyőződtünk róla, hogy az valóban feszültségmentes, köznyelven szólva áramtalanítva van.

villany-szereles-otthon

A laikus lakóra váró leggyakoribb villanyszerelési feladat a meglazult, kihúzott konnektor visszaszerelése vagy cseréje. Miután a fenti módon az aljzatot garantáltan feszültségmentesítettük, a legtöbbnél a közepében lévő csavar kihajtásával lehet az előlapját leszerelni. Ezután hozzáférhetővé válik az a két csavar, amelyek a tartókörmökkel belefeszítik az aljzatot a fal üregébe. Ezeket a csavarokat hajtsuk egészen vissza, hogy a körmök összecsukódjanak (ha szükséges, tegyünk a körmökre egy befőttes gumit, hogy összehúzza őket), majd tegyük vissza az aljzatot a helyére, és a csavarokkal feszítsük újra be… A teljes cikket a villanyszerelő oldalon itt olvashatja el.

Forrás: JóÁron.eu Villanyszerelés alapfokon, házi szerelés