Month: július 2016

F1: Nem akar otthon égni a Mercedes

A Mercedes számára eddig tökéletesen alakult a hazai versenyhétvége, hiszen szombaton Nico Rosberg megszerezte a pole-t, mellőle pedig csapattársa, Lewis Hamilton indulhat. Ez persze nem garancia arra, hogy így is futnak be, hiszen nem egyszer ütköztek már idén.

Óriási blama lenne, ha ez Hockenheimben is megtörténne, de a csapat nem szab új szabályokat a futamra, szögezte le a főnök, Toto Wolff:

“Mivel milliók nézik a tévében, tulajdonképpen minden futam ugyanolyan ebből a szempontból. Mondjuk annál rosszabbat nehéz elképzelni, mint amikor Barcelonában ott volt a teljes Mercedes-vezérkar, és 60 másodperc után arra a kérdésre kellett választ találnom, hogy mit is csinálunk a következő 90 percben” – utalt a versenyzők kettős kieséssel járó ütközésére. “Szóval nincs plusz nyomás, mindenütt ugyanolyan.”

hock_f1_22

“Bízom benne, hogy nem lesz ütközés, ugyanis nagyon sokat beszéltünk már a következményekről, és ebben nincs változás. Persze versenyzőként nem fogják a futam előtt megígérni, hogy nem ütköznek, hiszen ezzel gyengeséget mutatnának a másik felé, de nagyon is tisztában vannak a következményekkel.”

Wolff szerint az is bizonyítja ezt, hogy az Ausztriát követő nagy fejmosás óta lezajlott két futamon nem volt probléma:

“A lefektetett irányelvek célja, hogy kizárjuk a pontveszteséggel járó incidenseket, és azóta nem is történt ilyen. Szóval bármi is történjen a verseny előtti napokban, nem fontos, a lényeg, hogy vasárnap tartsák magukat a szabályokhoz, Silverstone-ban és a Magyar Nagydíjon nem is volt gond. Úgy vélem, vették az üzenetet.”

Forrás: Vezess.hu F1: Nem akar otthon égni a Mercedes

A laptop gondozása növeli az élettartamát

A laptop használata során fontos teendő a Windows frissítések rendszeres telepítése, a friss gyártó specifikus eszközmeghajtó-szoftverek telepítése (célszerű félévente ellenőrizni), és a megfelelő komplex védelmi szoftverek alkalmazása, azok naprakész állapotában tartása. A Windows telepítése során lehet beállítani az automatikus frissítések engedélyezését. Ne tiltsd le az automatikus frissítést!

laptop-javitas-budapesten-kiszallassal-is

A laptopok leglassabb erőforrása a merevlemez. A laptop számítógépek 98%-ában 5400-as fordulaton üzemelő merevlemezt építenek. Ezek eleve lassabbak az asztali gépek 7200-as fordulaton működő merevlemezeinél… A teljes bejegyzés a Laptop és számítógépszerviz oldalán itt olvasható.

Forrás: JóÁron.eu A laptop gondozása növeli az élettartamát

Genius szerszámok jó áron – Szerszámbolt.com

genius-szerszamok-a-budaorsi-szerszamboltbol

Genius szerszámok jó áron a Szerszámbolt.com üzlet és webshopból! Rendelés a szerszám weboldalon, személyes vásárolás Budaörsön! A szerszámokat megvásárolhatod nálunk, a lányokat neked kell beszerezni!
Jó árakért telefonálj, vagy írj emailt! szerszambolt@gmail.com | +36 20 667 1000

The post Genius szerszámok jó áron – Szerszámbolt.com appeared first on Szerszám üzlet és webshop.

Forrás: Szerszámbolt.com Genius szerszámok jó áron – Szerszámbolt.com

A lakásfelújítás tervezése fontos a költségek miatt

Vigyázzunk, mert a felújítás költsége és a lakás vételárának összege könnyedén meghaladhatja az ingatlan valós piaci értékét. Érdemesebb lehet tehát egy részben felújított lakást választani, mint egy teljesen lerobbantat, ahol még a padlót és a nyílászárókat is cserélni kell.

lakasfelujitas-budapesten-rovid-hataridovel

A szakember igazán annak ajánlja a felújítandó lakás vásárlását, ahol a munkálatokba a család be tud segíteni – ekkor csak az anyagokra kell költeni -, vagy azoknak, akik különleges, egyedi elképzeléssel formálnák át leendő otthonukat. A DH elemzője hozzáteszi: sajnos több olyan példát is láttak már, amikor az eredeti tulajdonos által “egyéni ízlés szerint” felújított otthon nehezen volt eladható, mert a potenciális vevőjelöltek idegenkedtek a lakás stílusától.

lakas-haz-felujitas-budapesten-jo-aron

Elég egy festés is, az  eladás előtt álló lakást teljes körűen felújítani nem is éri meg, egy tisztasági festés, mázolás, alapos takarítás behozhatja az árát. Ez a szakértő szerint a lakás egy négyzetméterére vetítve 10-30 ezer forint költséget jelent. Ezen apróbb munkák kapcsán a DH elemzője is az optikai-esztétikai élmény javítását emeli ki. Hozzáteszi: a vevők sokszor szubjektív élmények alapján is ítélnek, és nem mindenki képes egy régi bútorokkal telezsúfolt, rendetlen lakásban meglátni a lehetőségeket… A teljes cikk a lakásfelújítás Budapesten oldalon itt olvasható.

Forrás: JóÁron.eu A lakásfelújítás tervezése fontos a költségek miatt

Új versenyautót épít a BMW

A BMW M6 GT3 és a belépő szintű BMW M235i Racing közötti rést hivatott betömni a BMW M4 műszaki alapjaira épülő BMW M4 GT4 versenyautó.

A BMW M3 GT4 utódja a kategória normájának megfelelően szinte sorozatgyártású jármű-technológiát alkalmaz. A kifejezetten privát csapatoknak szánt autó hajtáslánca és vezérlőelektronikája teljesen szériaállapotú, ugyanakkor ezúttal nemcsak a motorházfedél készül karbon kompozitból, hanem az ajtók, az első koptató és a hátsó szárny is. A kipufogórendszer egyedi, a kagylóülések, a fékek és a pedálok pedig a nagy presztízsű BMW M6 GT3 hozadékai.

A több kontinensen is számos szériában homologizálható GT4 önmagában is érdekes, de a BMW Motorsport Junior programban is szerephez jut, mintegy belépőként a későbbi GT3 kategóriába.

A prototípusok tesztjei idén év végével indulnak, az első csapatok már 2017 második felében megkaphatják autóikat, az éles világpremierre pedig 2018 januárjában a Dubaji 24 óráson kerül majd sor.

 

Forrás: Vezess.hu Új versenyautót épít a BMW

Drágábbak vagy olcsóbbak az autók, mint tíz éve?

A Vezess.hu szerkesztősége meghitt, kellemes autóbuzi-fészek. Egymást érik a viták nálunk arról, hogy dízel vagy benzines, japán vagy német, használt vagy új – lelkesen kergeti a farkát a gárda immár másfél évtizede ezekben a klasszikus hitvitákban. De időnként felmerülnek újító szellemű vitaindítók is.

Most például előjött a kérdés: vajon tíz év alatt mennyivel lettek drágábbak a hazai autópiacon a kocsik? (Ha persze drágábbak lettek egyáltalán.) A gazdasági válság előtti arany években, vagy most, a jobban teljesítős, Brüsszelnek üzenős új időkben volt olcsóbb egy kisautó, egy kompakt kocsi, egy prémiumlimuzin?

A kérdés persze többtényezős: vizsgálni illik az inflációt, sőt, az autók méret-változását, a kocsikba integrált szolgáltatások bővülését, a magyar átlagkereset alakulását is. Viszont van annyira érdekes az egész, hogy egy megéri egy kicsit elmélyülni benne. Ha új autót akart egy magyar, hazai szalonból, tíz éve volt jobb helyzetben, vagy ma?

A Swiftet 2006-ban még ingyen hitelre, személyire dobálták utánunk. Azóta hitelezés óvatosabb, de az autó az inflációhoz képest nem lett drágább














Harmadával kellett volna nőni az áraknak

Nem vagyok sem közgazdász, sem statisztikus, de a KSH hivatalos adatsora alapján azért remélhetőleg jól sikerült kiszámolnom a pénzromlást az elmúlt tíz évben. A  A hivatalos inflációs táblázat szerint ha az 1960-as 100 forint az alap, 2005-ben 3798,2 forint ért 100 ’60-as forintot, míg tíz év elteltével, 2015-re már 5505,7 forint tett ki ugyanakkora vásárlóerőt a boltban. Ezt a fogyasztói árindex-változást némileg elhúzza az élelmiszerek nagyarányú drágulása a fogyasztói kosárban: ha csak a non-food termékek árszint-változását nézzük, az jön ki, hogy míg 2005-ben alapegységnyi kanapéért, kiscipőért vagy épp autóért 4071,4 forintot kellett fizetni, 2015-ben 5433,5 forint volt ez az összeg. (Természetesen azért 2005-2015 a vonatkoztatási időszak, mert 2016-os inflációs adat még nincs.)

Ez azt jelenti, hogy úgy általában a műszaki cikkek (és persze számtalan egyéb termék, de hát a KSH lebontó kapacitása sem végtelen) az elmúlt 10 évben kb. 33,5%-kal drágultak meg. Vagyis a papírforma szerint egy autó, ami 2005-ben ötmillió forint volt, tavaly 6,675 millió forintba kellett, hogy kerüljön – gyönyörűen kerek ez az érték: tíz év alatt harmadával kellett volna, hogy nőjön a kocsik ára.

A mai Swift: nagyobb, kifinomultabb és a pénzromláshoz képest kevesebbe kerül

A mai Swift: nagyobb, kifinomultabb és a pénzromláshoz képest kevesebbe kerül

De mi a valóság?

Ma egy alapáras Suzuki Swift 3.295.000 forintba kerül, egy alapáras VW Golf 4.550.640 forintba, egy alapáras E-osztályos Mercedes 11.863.920. Régi katalógusokból, netes adatbázisokból nem kunszt kitúrni az egykori adatokat sem. 2006-ban a Suzuki Swift (ez az első gömbölyű Swift második évjárata) árlistája 3.140.000 forintról indult. A légkondicionáló már akkor is az alapfelszereltség része volt. A különbség 4,94%, kevesebb, mint öt százalék az árnövekedés, pedig az új Swift nagyobb, korszerűbb is, nem csak újabb.

A VW 2006-ban már a Golf V. generációját írta. A legolcsóbb, nem akciós ötajtós modell a Trendline kivitelű változat, 4,125 millió forintért. És mi a helyzet ma? A mai ötajtós Trendline 5,39 millió forint. Az árkülönbség 30,7%, vagyis valamivel az infláció alatt marad – ugyanakkor a régi és új alap-Golf közti tudásbéli különbség óriási. A 2006-os autó 1390 köbcentis szívómotorja 75 lóerőt és 126 Nm-t volt képes produkálni, 0-100-as gyorsulása 14,7 másodperc volt. Az új alapmotorral, az 1.2TSI-vel a mai Trendline Golf 110 lóerős, 175 Nm-t produkál, 9,9 másodperc alatt van százon.

2006-ban V-ös Golfot vett, aki újonnan Golfot vett. Az 1,4-es szívó alapmotor ma már nagyon harmatosnak hat

2006-ban V-ös Golfot vett, aki újonnan Golfot vett. Az 1,4-es szívó alapmotor ma már nagyon harmatosnak hat

Az új Golf már kizárólag turbómotorral kapható

Az új Golf már kizárólag turbómotorral kapható

Igazából korrektebb is a tíz ével ezelőtti Trendhez a Start kivitelű kákáeurópai fapados, de azért klímával felszerelt, természetesen menetstabilizálós (ma ez már kötelező) változatot mérni. Ez 4,55 millió forintba kerül, ami csupán 10,3 %-os árnövekedés. Ebben a modellben csak 85 lóerős az 1,2 literes turbómotor, de 160 Nm azért ebben is van, a gyorsulás 100 km/h-ra 11,9 másodperc. A 2006-os 5-ös Golf 1167 kilós tömege mellett a modern verzió 1205 kilogrammot nyom.

A prémium-felár nagyobb lett 10 év alatt?

2006-ban a Mercedes-Benz E-Klasséból még a dupla kereklámpás széria ment, amit 2002 és 2009 között gyártottak. A legolcsóbb modell tíz éve a Classic jelzésű E200 Kompressor volt, 1,8 literes benzinmotorral, 163 lóerővel és 240 Nm-rel, 9,6 másodperces 0-100 sprinttel az 1570 kilós saját tömeg mellé. Ebben a kocsiban azért már 2006-ban is volt ESP és az alapkivitel már nem jelentette azt a kézi ablekemelős, klímamentes luxus-fapadot, amit még egy évtizeddel azelőtt azért megengedett magának a Merci.

Ma a vadonatúj E-osztályból az E200 a legolcsóbb, 11.863.920 forintba kerül. Kézi váltó ehhez már nem is rendelhető, kötelező a kilencgangos automata. Az árnövekedés 22,4 % – ez is infláció alatti érték. De az új modell 184 lóerős, 300 Nm-t tud a motorja, a 0-100-at 7,7 másodperc alatt futja. A műszaki tartalom, különösen, ami a biztonságot illeti, összehasonlíthatatlanul bővebb.

2006-ban még ez a Merci volt az E-osztály

2006-ban még ez a Merci volt az E-osztály

A 2016-os modell már nem kapható kézi váltóval

A 2016-os modell már nem kapható kézi váltóval

És pénzünk mennyi van kocsira?

Magyarországon a nehezen átlátható gazdasági környezet miatt sok értelme nincs az új autót vásárlók jövedelmi változásait vizsgálgatni. A szalonokban eladott személyautók jelentős része ma is cégnévre megy, a KSH által kalkulált átlagkeresetek köszönő viszonyban nincsenek a minimálbéres-cégautós magyar valósággal.

Azért találtunk egy mutatót, ami legalább nagyjából meg tudja mutatni, több vagy kevesebb pénze van-e a magyar családoknak kocsira: az egy keresőre jutó reáljövedelem indexe. Ez az index 2005-ben 176 egység volt, a válság idején is 171-178 között ingadozott, 2015-ben viszont 191-re ugrott. Eszerint 8,5%-kal többet fogyaszthatunk, mint tíz éve, ami az infláció alatt dráguló autókból arányosan még többet jelent, mint élelmiszerből. Vagyis igen, elvileg több pénzünk van a jobb, de relatíve olcsóbb új autókra, mint tíz évvel ezelőtt volt. Már ha lehet hinni a hivatalos statisztikáknak. De ezt mindenki inkább ítélje meg maga a saját élete alapján.

A 2006-os E-osztály méretei

A 2006-os E-osztály méretei

A 2016-os E-osztály ennyivel lett nagyobb

A 2016-os E-osztály ennyivel lett nagyobb

Az autó kevésbé drágult, mint a krumplis tészta

A mi kis kutatásunk szerint tehát az autók ugyan drágábbak lettek tíz év alatt, de messze nem az inflációs mértékben. Ha az élelmiszerre vonatkozó 66,3 %-os tízéves árindex-növekedéshez vesszük, még szembetűnőbb, mennyire megállt az idő a költségeit folyamatosan nagyon profin optimalizáló, álladóan fejlesztő autóiparban – ezért tudják a gyártók, importőrök ilyen ügyesen infláció alatt tartani, vagyis lényegében csökkenteni az áraikat. Egyelőre.

A törést a trendben a környezetvédelmi és biztonsági elvárások erőteljes növekedése hozhatja meg. A CO2-emissziót lassan a technikai korlátokon túlmenő mértékben kell csökkenteni, a halálos közlekedési balesetekkel kapcsolatban pedig egyre gyakrabban hangzik el a 0 (nulla), mint célérték, a nem is olyan távoli jövőben. Vajon mire jutumk majd, ha tíz év múlva nézzük meg az akkor Swift, Golf, E-osztály árát?

Forrás: Vezess.hu Drágábbak vagy olcsóbbak az autók, mint tíz éve?

Könyvelő választásához tanácsok

Azt, hogy egy adott cégnek melyik a legjobb könyvelő, egyedi igények és szempontok is befolyásolhatják, de vannak olyan minimumok, amikből egy hosszú távra tervező cégnek nem szabad engednie. Összeszedtük, hogy melyek a minimális elvárások. Arra is kitértünk, hogyan bővíthető a könyvelői szolgáltatás különféle extrákkal. A jó könyvelő, könyvelői iroda ismérvei alább.

konyveles-budapesten-profi-csapattal

Szerződéssel, számlával, felelősségbiztosítással dolgozik, és titoktartást vállal
Ez alapkövetelmény. Azt, hogy a könyvelő garanciát vállal a munkájáért külön nem kell beírni a szerződésbe, mert erre őt a Ptk. kötelezi. A neki fel nem róható külső körülményekért (pl. nem kap meg időben egy bizonylatot) viszont nem vállalhat felelősséget. Az anyagi felelősség viszont már nem tartozik bele a Ptk. szerinti garanciába.
Az anyagi felelősséget bele kell foglalni a szerződésbe. És mivel a könyvelő belelát az ügyfél egész életébe, gazdálkodásába, a titoktartás ne csak az iratok elévülési idejéig tartson, hanem sírig, mint a papé. A könyvelői biztosítás a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) tagjainak közel fele a szervezet keretein belül biztosított, jelenleg évi 3 milliós összegig. A biztosítási esemény viszonylag ritka, leginkább a bevallások elmulasztása miatt kell fizetniük a könyvelőknek… A teljes cikk a könyvelés oldalon itt olvasható el.

Forrás: JóÁron.eu Könyvelő választásához tanácsok

Budapesti szakemberek és szolgáltatások kedvező áron

Ha pénz adunk ki, nem mindegy, hogy mit mennyiért, takarékoskodjunk! Lehet olcsó is egy jó szolgáltatás! Nagyon jó áron szakemberek és szolgáltatások, Budapesten minőségi szakemberek kedvező áron!

Mobil gumiszerviz – Mobilgumis jó áron Nonstop ügyelet! Gumiszerelés, defekt javítás jó áron!

Állatorvos házhoz – Állatorvos házhoz jó áron! Állatorvos Budapest, mobilrendelés!

jo-aron-vegyel-szolgaltatast

Fotós – Esküvői fotózás, gyerekfotózás, modell portfólió, állat fotózás. Fotózás Budapesten minden témakörben jó áron!

Takarítás – Takarítás Budapesten jó áron! Takarítás rendszeresen, vagy alkalmi nagytakarítások magánszemélyeknek és cégeknek!

Ügyvéd – Polgári és büntető ügyekben budapesti ügyvéd jó áron. Válóper, cégügyek, cégalapítás, székhelyszolgáltatás! Törzstőke biztosítása!

Fogsorjavítás – Fogtechnikus hétvégén is, fogsorjavítás azonnal! Teljes fogsor, pótlások és hidak javítása megvárható!

Masszázs – Gyógymasszázs, élménymasszázs Budapesten jó áron! Masszőr házhoz és stúdiónkban is! Minden típusú masszázs!

Telefonszerviz – Mobiltelefon javítás és alkatrészek jó áron Budapesten! Azonnal megjavítjuk készülékét!

Laptop és számítógép javítás – Számítástechnikai szerviz házhoz! Laptop és PC javítás kiszállással jó áron Budapesten! PC és Notebook javítás helyszínen is és szervizünkben is!

Könyvelés – Könyvelő jó áron Budapesten. Parkoló és működő cégek könyvelése és bérszámfejtése jó áron! Elmegyünk a könyvelési anyagért!

Gyorsszolgálat – Gyorsszálgálat jó áron! Víz, gáz, központi fűtés szerelés. Villanyszerelés. Ezermester jó áron!

Költöztetés – Költöztetés, bútorszállítás jó áron Budapesten! Mi vigyázunk értékeire, lakására, előre egyeztetünk, hogy mit hogy csináljunk!

Orvos – Szakorvos jó áron Budapesten! Orvos házhoz is, és orvosi magánrendelő minden szakágban!

Weboldal készítés – Weblap készítés, seo, marketing, reklám. Domain név, weboldal jó áron napok alatt elkészül. Internetes oldalát a keresők találatként gyorsan adják! Weboldal készítés olcsón!

Kutyakiképzés – Kutyakiképzés háznál Budapest minden kerületében, jó áron! Kutyasétáltatás, tréning, speciális feladatok betanítása!

TV szerelő – Televízió készülék szerelés Budapesten helyszínen, vagy a szervizünkben! Lapostévé szerviz kiszállással!

Autóvillamosság – Autóvillamossági szerelő, autóvillamossági szerviz Budapest!

Vízvezeték szerelő – Vízvezeték szerelés Budapesten! Gyorsszolgálati kiszállás kedvező áron.

Mosógép szerelő – Mosógép szerelő, mosogatógép szerelő. Mosógép és mosogatógép szerviz Budapest.
+36-30/633-1779

Gázkészülék szerelő – Minden gázkészülék javítása kiszállással kedvező áron, Budapesten.

Villanyszerelő – Villanyszerelő kiszállás Budapesten. Villanyszerelési szakszolgálat, javítás, kivitelezés.

Fogorvos – Fogorvosi ügyelet, fogorvos jó áron Budapesten. Ügyelet, fájós fog azonnali kezelése.

Fül orr gégészet – Magánorvosi szakrendelés Budapesten. Sorban állás és beutaló nélkül!

Hűtőszekrény és klíma szerelő – Hűtőgép szerelő, klíma szerelő Budapest. Kedvező áron gyors segítség!

Redőny szerelés – Redőny javítás, redőnyszerviz, árnyékolástechnika Budapest! Leszakadt redőnyök gyors javítása jó áron!

Lakásfelújítás – Lakásfelújítás jó áron Budapesten. Lakás felújítása Budapesten, költséghatékony és minőségi megoldásokkal, hasznos tippekkel, kreatív design ötletekkel segítünk.

Kipufogó javítás – Kipufogó szerelés, kipufogó javítás Budapest. Eredeti és utángyártott dobok, kipufogóvégek, és rendszerek. Kipufogó átvizsgálás, kipufogó javítás, kipufogó szerelés, kipufogó gyártás, csőhajlítás, kipufogó csere, kipufogó készítés.

Asztalos – Fa és műanyag ablak, ajtó, nyílászáró szerelés, készítés és javítás Budapest. Kisebb javítások és komplett kivitelezések kedvező áron!

Cégalapítás, székhelyszolgálat – Cégalapítás és székhelyszolgálat olcsón Budapesten. Cégalapítás ingyenes tanácsadással jó áron!

jo-aron-olcso-szakember-es-szolgaltatasok

Elégedettségi, és esetleges garancia és más visszajelzések minden témakörben a reklamacio@gmail.com emailcímen!

A kút, ahol egy napig ingyen volt az üzemanyag

Néhány napja elképesztő akciót hirdetett egy orosz benzinkút Szamara városában: mindenki ingyen tankolhat, aki bikiniben száll ki az autóból, magassarkút visel és segítség nélkül telenyomja a tankot, aztán besétál a kasszához, regisztrálja magát a tankolt üzemanyag típusával együtt, végül egy mosoly társaságában elbúcsúzik.

Az akcióból nem zárták ki a férfiakat, de a magassarkú viselése hamar leszűkítette a kört a nőkre. De akinek volt esze, azonnal bikinibe öltöztette az asszonyt.

Naná, hogy készültek fotók, kattintásra nyílik a galéria

Az első vásárló
















Az ötlet azonban nem az oroszoké, ugyanis tavaly szeptemberben egy ukrán benzinkút már ellőtte ezt a poént. 2015-ben akadt néhány férfi is, aki bevállalta a bikinit az ingyen teletankért.

Forrás: Vezess.hu A kút, ahol egy napig ingyen volt az üzemanyag